Bejegyzések

Metamorf masszázs

Vajon illik masszázs szóval illetni egy olyan technikát ahol a végtagok és fej nagyon gyengéd érintése történik? Eredete a technikának , mint szinte minden ősi, és nagyon régi technikának ennek is ismeretlen. Hallottam már azt is róla, hogy ősi Magyar Táltos technika. Ez a gondolat közel áll hozzám, és el tudom fogadni.

Miről is szól a technika? Test, lélek, szellem hármas megnyugtatása, törekvés az egyensúlyra, illetve feltöltődés. Mégis ezt hogyan!? Mint korábban említettem, végtagok gyengéd érintésével olyan energetikai állapotot hozunk létre amiben a vendég ellazul, meditatív állapotot vesz fel. Ebben az állapotban történik a kezelés, legfőképp energiával, a régi dolgok elengedése, kivezetése, majd ezt követően a feltöltés. Amit kivezettünk energiát, azt új friss energiával pótoljuk. S miután a vendég pihent, akár aludt egy jót másabb érzése lesz.

Kinezio tape

Tapasztalataim szerint ez az egyik leggyorsabban fejlődő kezelési technika, módszer amit ismerek. Gyors, általában fájdalom mentes. Aktív kezelési módszer, mivel folyamatosan stimulálja a kezelendő felületet. A bőrt elemeli az izomrétegtől, így alatta könnyebben tud áramolni a vér, nyirok anyag, és minden más a bőrfelszín alatt van.

Mit lehet vele kezelni? Nagyon jó kérdés! Hirtelen olyan sok minden van a fejemben, hogy azt botorság lenne leírni. Kis ízelítő: tartás probléma, derék-, keresztcsont-stabilizálás, lúdtalp, golf-, teniszkönyök, alagút szindróma, meridiánon keresztül a belső szervekre hatni. Innentől kezdve a lehetőségek tárháza nyitott. 

Energetikai gyógyászat

Technika lényege, hogy olyan energiát közvetít ami a földi létnél magasabb szintű. Itt a kezelő csatorna szerepét tölti be. Az energia átáramlik rajta, és egyenesen a vendég energetikai rendszerében tisztít tölt. Több technika, módszer létezik, van ahol szimbólum is segíti a megfelelő energetikai szintet kiválasztani, van ahol a szivárvány színekkel segítik ezt a folyamatot. Jómagam a Földi, és Égi energiákat igyekszem összehangolni, illetve közvetíteni a vendég felé. Mindezt a vendég adott élethelyzetével figyelembevételével. Ez a technika kíséri minden kezelésemet végig, így ez az ajándékom a vendégeim számára.

Csotrakás

Maga a csontrakás egy régi ősi népgyógyászati metodika. Sok neve van, terjeng a Világban; Kínában: Shiatsu, Japánban: Yumeiho, Thaiföldön: Thai masszázs, USA-ban: Kyropraktika, minden Földrészen megvan a sajátos stílusa. Itt mi Magyarországon ismerjük még Csontkovácsolásnak, Oszteopatának, stb. Miben más ez a technika a többitől!? Mély-izom masszázs előzi meg a kimozgatást. A test teljes izomzatát átmasszírozzuk, s ahol már lazák a tartó izmok, ott történik a kimozgatás. Természetesen izomzattól, testalkattól nagyban függ, hol mennyire, mennyi ideig, milyen erősen!?

Mikor érdemes ezt a kezelési gyógyítási metodikát választani!? MINDIG! A gerincünkben van a fő idegpálya, ami minden szervünkkel összeköttetést alkot. Amennyiben valami nincs a helyén ott az elemia (energia) áramlása elakadhat, s máris alacsonyabb „hatásfokkal” működik az adott szerv. Emellett természetesen a gerinc minden jellegű elváltozása, fájdalma esetén is érdemes felkeresni egy csontrakót.